1.rész

Egy sötét szobában ébredtem,ahol elég hűvös volt.Biztos csak egy rossz álom volt a barátaim halála.Kell nekem olyan sok horrort néznem.Ki akartam nyitni a szoba ajtaját,de az meg sem moccant.Kiabálni kezdtem anyukámnak,hogy nyissa már ki a rohadt ajtót,mert indulnom kell suliba.Lépéseket hallottam és ki is nyílt az ajtó.Ám anyukám helyett a srác állt előttem,aki megölte a barátaimat.Ezek szerint mégsem egy szörnyű álomból ébredtem fel.Hátrálni kezdtem egészen az ágyig,de onnan nem tudtam tovább haladni.A fiú közelebb és közelebb lépett,míg teljesen elém nem ért!
-Ülj le!-utasított.Megtettem,amit mondott.-Nem volt alkalmam bemutatkozni! Josh vagyok!Téged pedig...?
-S..ally!-dadogtam.Láthatta rajtam,hogy félek,mert mintha mosolygott volna.-Miért ölted meg őket?
-Az egyáltalán nem a te dolgod!
-Akkor mi...miért hagytál életben?-kérdeztem,de a hangom elcsuklott a végén.
-Hogy miért?Hát ez nagyon egyszerű!Mert sokkal jobban féltél,mint a többiek!
-Én..ez nem igaz!-kiáltottam.
-Dehogynem!Minden mozdulatomtól,minden érintésemtől,minden szavamtól félsz!Remeg a tested,ha hozzád érek és akadozik a lélegzeted is!Mondd,ha nem így van és bizonyítsd is be!-jött még közelebb hozzám,majd leült mellém az ágyra.Teljesen az ágy szélére csúsztam.
-Látod,félsz tőlem!
-Én...ez nem igaz!-tiltakoztam.
-Aranyos vagy,amikor hazudsz.Pont olyan,mint amikor félsz!Ez tetszik!-Josh még közelebb ült hozzám.Gondoltam itt a megfelelő alkalom,hogy elfussak.Felálltam és futásnak indultam volna,ha Josh el nem kapja a kezem és le nem terít a földre.Felettem térdelt,így nem tudtam kimászni alóla.Kezeimet a fejem mellé szorította.
-Te remegsz?-lepődött meg Josh.
-Szállj le rólam és engedj el!-sikítottam.Már éreztem,hogy nedves lesz az arcom. Josh leszállt rólam és felemelt.
-Tegyél már le!-ordítottam sírva.A hangom is elcsuklott,de még próbáltam ellenkezni.
-Ha nem fogod be,esküszöm bekötöm a szád!-mondta,majd felfektetett az ágyra és lekötötte a kezem.Mozogni is alig bírtam és a sírástól egy hang sem jött ki a torkomon.
-Meddig kell még itt maradnom?
-Nem foglak elengedni!-simította meg az arcom.El akartam fordulni,de nem igazán sikerült.
-Kérlek,ne bánts!-már szinte hisztérikus volt a hangom.
-Nem akarlak bántani!Azt akarom,hogy normálisan viselkedj!-szorította meg a csuklóm.
-Josh...kérlek!Ez fáj!
Elengedte a csuklómat és kikötötte a rám csomózott kötelet.A hátam és a térdem alá nyúlt,majd felkapott és átvitt egy másik szobába.A szoba színe enyhén sötétes kék volt.Volt benne egy ágy és egy asztal.Az ablakkal szemben két kisebb szekrény állt. Josh az ágyhoz lépkedett és óvatosan lerakott rá.Még mindig sírtam és most valahogy még jobban rám jött.
-Mit akarsz tenni velem?Én még...-nem hagyta befejezni a mondatom.
-Ha most azt gondolod,hogy megerőszakollak vagy valami efféle baromság,akkor tévedsz!Azt szeretném,ha aludnál egy kicsit,mert holnap segítesz nekem valamiben!Én majd kinn alszok a másik szobámban.
-Ne...mármint nem muszáj kinn aludnod!
-Mi?-mosolyodott el Josh.
-Semmi!Felejtsd el!
-Nehéz lesz!-kacsintott,majd egyre közelebb húzódott hozzám és rám terítette a takarót.
-Hova mész?
-A konyhába!Egyre kérlek!Ne sírj!Senki sem fog bántani!Nálam biztonságban vagy!-puszilta meg a homlokom,majd kisétált a szobából.Megpróbáltam aludni,így a szekrényen lévő képeket bámultam.Az egyiken mintha magamat pillantottam volna meg.Gyorsan elhessegettem a gondolatot,biztos csak képzelődtem.Bárcsak képzelgés lett volna.

Prológus

Este van.Készülődök a házibuliba,ahova a barátaimmal megyek.Talán ez a ma este egy kicsit elrejti előlem a szüleim folytonos veszekedéseit.Megpróbálom a ma estére ezt az egészet elfelejteni.Mikor elkészültem,meghallottam a csengő hangját és akaratlanul is a telefonom után kaptam.Mikor rájöttem,hogy nem az csörgött,leszaladtam és kinyitottam az ajtót.A barátaim álltak előttem és már elég izgatottak lehettek,mert senki sem tudott egy helyben állni.Felsiettem a kabátomért és már indultunk is.Odakint már szinte korom sötét volt,csak az utcai villanyok adtak némi fényt a kihalt városnak.Mivel elég késő van,úgysem járkál senki az utcán.Egy fél óra múlva már a kiszemelt háznál voltunk.Kopogtattunk,majd mikor ajtót nyitott a házigazda,besétáltunk.Már javában tartott a buli,amikor foszforeszkálni kezdett a lámpa,majd kialudtak a fények,kis idő múlva pedig felkapcsolódtak.Viszont már nem voltunk egyedül.Egy sötét ruhás fiú állt a szoba közepén egy pisztollyal a kezében.Lélegzet visszatartva hátráltam az egyik fotel mögé és leültem.Lövések sorozatát hallottam a kanapé mögül,majd hirtelen csend lett.Tudtam,hogy meghaltak,azok akiket szerettem és a családomnak tekintettem.Könnyek folytak végig az arcomon,de próbáltam csendben maradni,hogy észre ne vegyen.Lépések zaját hallottam,majd a fiú megfogta a kezem és a kanapéra rántott.Sikítottam és sírtam egyszerre,bár nem tudom,hogy ez lehetséges-e egyáltalán.A fiú csak állt előttem és fogta a fegyvert a kezében.
-Kérlek,ne csináld!Bármit megteszek,csak ne ölj meg!-könyörögtem neki és újabb könnyek folytak le az arcomon.Közelebb jött,majd felrántott a kezemnél fogva.
-Ha befogod a szád,nem csinálok veled semmit!-szorította meg a kezem.Bólogattam,mire maga után kezdett húzni,át a holttesteken.Még jobban előtört belőlem a sírás,mire a hátam mögé lépett,magához húzott és egy kendőt rakott az orromhoz és a számhoz.Próbáltam lélegezni,de csak összecsuklottam.Éreztem,hogy az ölébe kap,majd elsötétült minden.